Ajánlott irodalom

 2010.09.11. 11:13

Tegnap könyvtárban voltunk a csajokkal. János ajánlott pár felhajtandó könyvet amivel elkezdhetik a felkészülést antropológia témában. Van a közelben egy amerikaiak által alapított könyvtár, meg számos könyvesbolt is. Előtte azért lecsekkoltam egyedül, megvan-e amit keresünk, bár még online katalógusuk is van. A kiírás szerint bárki számára nyitott és ingyenes az intézmény. Annyi csak a hátránya, hogy nem lehet kivinni a könyveket, csak helyben olvasni, de mivel elég közel van, ez nem lesz probléma. Pár könyvet még levettem a polcról, amit témába illőnek találtam, ezek címét is szorgosan felírták. Innen már önálló munka, most van pár napjuk, hogy a kötelező 2 könyvet elolvassák és szorgalmi feladatként belelapozzanak a többibe is.

Emellett Világörökség témában egy CD-nyi digitális tartalmat is csúsztattam nekik egy pendrive-on, úgyhogy az eddigi látszólagos tematikus vákuum megszűnni látszik, van mit tanulmányozni.

Közben megérkezett a városba Katharina is, aki egy 28 éves német lány és a suliban fog tanítani környezettudatos zöld programot. Pár beszélgetésen már túl vagyunk, úgy érzem nem lesz sok gond vele se, elég tájékozott sok területen, a környezetvédelem a szakterülete is és nem kell küzdeni nála sem sztereotíp nyugati mentalitással. Tanártársa, Ádám 20-án érkezik, így lesz teljes a csapat.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagcsavar.blog.hu/api/trackback/id/tr292288235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása