Human rights day a diákokkal

 2010.12.11. 10:30

Úgy látszik János beszéde nagy hatást gyakorolt az igazgatóra, mert péntekre meghívott minket, pár tanárt és az antropológia körös diákokat egy egész napos kirándulásra. Sajnos pont úgy jött ki, hogy a német lányoknak hivatalos ügyben el kellett utazniuk, de Ádám és Dorin (Ádám barátnője, német önkéntes lány) szívesen csatlakoztak a csapathoz.

A cím egyébként megtévesztő, a kirándulásnak semmi köze nem volt az emberi jogokhoz. Az emberi jogok napja nemzeti ünnep és egyben tanítási szünet, de ezen kívül a nap folyamán utalás sem történt a témára.

Az igazgató pöpec kis programot talált ki nekünk. Reggel 6-kor találkoztunk vele és feleségével. Bepréselődtünk 4-en az autójába, majd útrakeltünk. A diákokkal és a többi tanárral egy másik találkahely volt megjelölve. Rövid várakozást követően egy nagy terepjáró gördült mellénk, amit az egyik diák vezetett. Róla addig a pillanatig azt hittem, hogy 15 éves. Meglepően sok ember szállt ki a kocsiból: a 6 diák és még 2 tanár. Úgy ítélték meg, hogy mi nagyon kényelmetlenül ülünk, ezért átvariáltuk az ülésrendet. Ádám és Dorin átszálltak a nagy kocsiba, egy tanár pedig átült hozzánk. Igazából szerintem ez sokat nem segített, nem is nagyon mertem a dzsipre nézni, hogy ők hogy ülnek végül.

Az első programpont az igazgató ismerősének esküvője volt. Mint megtudtuk, az esküvő már előző este elkezdőtött. Akkor valami megelőző szertartás volt, aminek hajvágás is a részét képezi, illetve ha jól értettem annak csak imitálása.

Mi most magát a házasságkötési ceremóniát láttuk. Gyakorlatilag sodródtunk az árral, ahogy megérkeztünk és boldogan üdvözöltek minket, máris székeket varázsolatk elő a semmiből és leültettek minket. Kis ajándékcsomagokat is kaptunk, amiben banánlevélbe csomagolt édességek voltak és egy kistasakban pénz. A ceremónia után a székeket gyorsan összeszedték és asztalokat húztak a helyükre. Ahogy leültünk, azonnal megjelentek a levesestálak és tányérok, evőeszközök és üdítők az asztalon. Mi hamar felmértük, hogy itt nincs apelláta, a vendégsereg részét képezzük és fogyasztanunk kell.

Nem tudom, hogy emiatt-e, vagy a pár napja húzódó gyomorbajom egyébként is szolgáltatott volna kellemetlen perceket, de pár órával később majdnem bedobtam a törölközőt és hazakullogtam. Az esküvőnek egyébként itt vége is lett, illetve estére gyűltek ismét össze a bulira.

Mi tovább robogtunk a Tonle sap tóhoz, ahol is hajóra szálltunk. Itt már egyértelműen látszott, hogy egész más viszony van diákok és a tanárok közt, mint nálunk. Persze mivel nem beszélek khmerül, nem érthettem, hogy hogy beszélnek egymással, meg az is lehet az oka, hogy ők már egy összeszokott csapat, de valami olyan természetességet éreztem köztük, amit otthon nagyon ritkán. A srácok mindenféle zeneszerszámmal is készültek és azonnal zenélni és énekelni kezdtek, ahogy elindult velünk a hajó.

Az egyik tanár is beszállt a bohóckodásba, ráadásul ő alig néz ki idősebbnek, mitn a diákok. Teljes volt az összhang. Az egyik diák egyébként magától elkezdte kérdezgetni a hajót kezelő fiút, hogy akkor ők hogy is halásznak pontosan, meg hogy laknak az úszó faluban, amit aztán fordított nekem angolra. Sajnos ezekben percekben kezdett el rakoncátlankodni a gyomrom és folydogálni a hideg izzadság a homlokomon, így nem annyira tudtam figyelni. Ezt a kérdést egyébként sikeresen megoldottuk, így nem kellett megszakítani a kirándulást. Örök hála az igazgató feleségének!

Ebédelni egy faluba mentünk, egy egész különleges vendéglőbe, ahol ebéd után függőágyakban lehetett sziesztázni. Mondanom se kell, hogy a sörök és Ádám pálinkájának felbukkanása után a társaság egyre jobb hangulatba került. Az étterem tulajdonosait is ismerte az igazgató, régebben arrafelé dolgozott, a közeli falubeli iskolában. A pincér fiút is megkínáltuk pálinkával és ő is bekapcsolódott az ebéd utáni beszélgetésbe.

A nap lezárásaként az igazgató szülőfalujába mentünk, az anyukája házához. Ahhoz képest, hogy a 6 diák városi gyerek, és néhány dolgora ők is rácsodálkoztak, elég hamar ráéreztek a vidéki lét szépségeire. Ledobták a cipőjüket, feltürték a nadrágjukat és belevetették magukat a kertbe. Cukornádat vágtak és pucoltak, yam gyökeret tisztogattak, és mindenféle finom gyümölcsöt majszoltunk közösen. Nekem Tiszagyenda jutott eszembe és az ott töltött gyerekkori nyarak. A kert szépen rendben volt tartva, külön kis veteményesekkel, házkörül csirkékkel, kutyákkal, szóval tényleg minden olyan volt, csak cseresznye helyett banán, krumpli helyett yam termett a kertben.

Az igazgató csatlakozott az esti lakodalmi bulihoz, minket meg a kollegája visszafuvarozott a városba. Mire visszaértünk Siem Reapba már jó fáradtak voltunk

Még nehezen áll rá a fülem a khmer nevekre, ezért sajnos egy csomó mindent újra meg kell kérdeznem, mint pl a falvak neveit, ahol voltunk, mega gyümölcsök nevét, amiket ettünk. Biztos, hogy az ilyen programok sokat segítenek a terveinkben, egyrészt mert már szinte haverokként lehet a diákokkal beszélni, meg mi is jobban látjuk, hogy ők milyenek, mi érdekli őket jobban, milyen feladatokra lehet őket rávenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagcsavar.blog.hu/api/trackback/id/tr152508472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása