Viszonylag kevés befizetett túrán vettem részt életemben és ez a kirándulás is csak megerősítette bennem ezt a hozzáállást. Az első ajánlathoz képest 30 dollárral olcsóbban vágtunk neki az útnak, ami némi sikerélményt jelentett, de aztán végig ott lebegett felettünk a csúnyán le vagyunk húzva leküzdhetetlen érzése.

A szervezők egy kisbuszba bezsuppoltak annyi túristát, amennyi fizikailag lehetséges volt, majd ledöcögtünk a Halong öbölhöz. Ott felszálltunk a hajónkra, ami egész jól nézett ki, de közel sem annyira, mint az iroda katalógusában.

Rengeteg hajó volt még a mienken kívűl kifutásra készen. További kisebb és nagyobb buszokból ömlöttek a túristák, akik tétován ácsorogtak, a hozzájuk tartozó szervezők pedig kiabálva terelgették őket. Mi próbáltuk felmérni kikkel is leszünk 2 napig együtt és szerencsére elég jófej társaság jött össze. Volt 2 spanyol lány, 2 ausztrál, egy francia, egy kanadai fiú, egy kínai pár és egy vietnámi család.

Az öböl természetesen csodálatosan szép. Sajnos mi csak ebben a ködösebb téli időben láthattuk, de még így is lenyűgöző volt. A program viszonylag kevés pontból állt: érkezés után ebéd a hajón, ismerkedés a többiekkel. Majd nagyjából egy óra múlva megérkeztünk az első állomáshoz, egy barlanghoz. Felcaplattunk, megnéztük, közben ezer másik ember lihegett a nyakunkban. Ezt követően kajakokba ültünk és nagyjából 40 percet kajakozhattunk, mivel már ment le a nap. Miután ezzel is megvoltunk, visszaszálltunk és a hajóról beugrálhatott aki akart a vízbe. Mivel nem volt túl meleg, viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel, nagyjából csak a fiúk. Vacsora, további beszélgetés az utastársakkal, majd szunya.

A másnap viccesebb volt. Reggel szétosztották a társaságot, aki 3 napra fizetett be átszállt egy másik hajóra. Nem sokkal ezután a mi kis 2 napos csapatunk is, ami akkor már csak 5 főből állt. A másik hajón borúsabb arcok fogadtak minket, ők az alap ellátásra fizettek be.

Megálltunk egy úszó falunál, ahol egy kis csónakkal körbe vittek volna a helyiek (nagyjából 20 perces program), de azt addig nem közölték, hogy ez nincs benne az árban és fejenként 2 dollárt kéne fizetnünk. Nem éltünk a lehetőséggel.

Miután ezt letudtuk, kivittek minket a partra, ahol nagyjából egy órát vártunk a buszunkra, majd elvittek minket enni. A többiekkel jókat röhécseltünk a szervezőkön, akik mindig roppant ügyesen kijöttek az összes kínosabb helyzetből. (Mikor jön a busz, miért állunk az út szélén, stb.) Persze ezek buta európai kérdések, ez itt nem így megy. Hiába tudom, mégis néha előtörnek belőlem az otthoni elvárások.

Mi ekkor már többször pedzegettük, hogy nekünk Hanoi-ból megy este a vonatunk és azon szeretnénk rajta lenni.

Végül ez sikerült, Bence is sikeresen beért minket, aki az elmúlt napokat a londoni reptéren töltötte egy örjöngő tömeg közepén. A hálófülke egész jó volt, szerencsére az út végére megtudtuk, hogy a jegyekért 10 dollárral többet fizettünk, mint amennyit kellett volna. Sebaj, megérkeztünk Hué-be, ahol végre meleg volt!