Úgy esett, hogy 1 héten belül távozott 3 összejáró magyar párocska Siem Reapból. András és Eszti ugyan nemrég megvetette lábát a helyi magán munkaerő piacon, de aztán egy otthoni állásajánlatnak engedve viszonylag hirtelen lehúzták a rolót, eladták, eladományozták ingóságaikat és hazafelé vették az irányt. A végére azért beiktattak egy 2 hetes körutazást Kambodzsa keleti vidékére és a tengerpartra. Ez a folyamat jelenleg is zajlik.
Péter és Anna (akik névbeli hasonlósága a blog szerzőivel a véletlen műve) hozzánk hasonló konstrukcióban (kis túlzással: apa dolgozik, anya nyaral) az Alapítvány szervezésében egy projektre jöttek ki, melyről később írok majd, szintén a napokban távoztak.
És akkor itt vagyunk mi akik 6 és 3 hónapos elfoglaltságot követően, az eredeti tervek szerint hazaindultunk épp most. Ezeket a sorokat a párizsi CDG reptéren írom, várjuk a budapesti csatlakozást és itt el kívánom mondani, hogy az Air France megint nagyon jól szolgáltatott kényelemben, kajában és segítőkészségben, szóval ismét pirospont nekik. Akit érdekelnek a piszlicsáré szarakodásaink, az alábbi keretesben elolvashatja a részleteket:
Annával megtévesztésig hasonló a hazautunk: Siem Reap - Bangkok - Párizs - Budapest, csak az utolsó szakaszon kell különválnunk, ott 2 külön gépen megyünk 3 óra eltéréssel. Amikor becsekkolunk, az én járatomat már nem is találják a rendszerben, ezért csak Bangkokig csekkolnak. Annáé OK, őt végig. Igen ám, de akkor hogyan mennek a csomagok? Azokat végig csekkolják, úgyis mindig a következő lehetséges járattal mennek, nem kell nekik helyjegy. OK, tehát további para, hogy mi lesz Bangkokban, kiderül-e, hogy az én járatom törlődött időközben és én is az Annáéval megyek (hasonló törlés és átrakás történt Hanoi felé múltkor), ez mondjuk valószínű, de akkor már valszeg nem kapunk egymás mellé helyet, ha az övé megvan már. Kezdek előre elégedetlenkedni, hogy úgy látszik nem szabad ennyire előre jegyet venni, mert úgyis ezer dolog megváltozik. Bangkokban megkeressük az Air France pultot és innentől kezdve minden jóra fordul: a kedves csinos ügyintéző csaj elsőre megérti a bonyolultnak tűnő problémánkat, törli Anna foglalásait és kiállít kettőnknek 2 újat, mindkét járaton egymás mellé. Azt már nem tudjuk megköszönni neki, mert csak a gépen derül ki, hogy a 11 órás szakaszon a 2 oszlopos szélen kapunk helyet, tehát nem kell senkivel sem osztoznunk a soron. Azon már meg sem lepődünk, hogy a kaja szuper és mindenkinek saját TV-je van, mert ezekre emlékeztünk már múltkorról.
Hoztunk a kézipoggyászban hosszúgatyát és hosszú pólót. Ezt Párizsban már át kellett venni, mert gyakorlatilag az utcára kiléphettünk volna az 1 fokba, tranzit ide vagy oda. Még így sem elég, a laptop és a kávé hőjét is hasznosítanom kell a pesti gépre várva, hogy az életjeleim fennmaradjanak. Vicces ez a gyors váltás a 35 fokról az 5-re.
Visszagondolva az utóbbi 1 hétre, lényegében csak búcsúzkodással telt, annyi kedves ismerősünk lett az ittlét alatt. Több szakaszra osztottuk, egyrészt Andrásék szerveztek egy magyarbúcsúztató bulit, ahol szép számmal jöttek össze emberek és nagyon jól sikerült. Aztán a kötelező körök Naryéknál, a suliban, a Peace Cafésoktól, meg a korábbi szállásadó családtól. Az antropológia csoport diákjai és a diri ragaszkodtak hozzá, hogy a reptérre is kikísérjenek, ezért a sulinál tetettük ki magunkat a tuktukkal, amire alig fértünk fel a csomagokkal. Ott aztán átpakoltunk kocsikba a hátralévő 500m-re. Nem várt ajándékcsomaggal is kedveskedtek nekünk, a diritől oklevelet kaptunk. Ezek már a 3. kézipoggyászokat jelentik, tehát még a becsekkolásig gondoskodni kell az elhelyezésükről, ami korántsem kis feladat.
Mindenki (más csoportokból is) azt kérdezi, mikor jövünk vissza. Csak így a végén esik le, mennyire mélyek az érzelmeik velünk kapcsolatban, valahogy így élik meg és érezhetően hiányozni fogunk nekik. Ilyenkor mindig kifejtjük, hogy mi is megkedveltük őket, meg az országot és szeretnénk visszajönni akár hasonlóan hosszú időre, de pontosabbat még nem tudunk mondani. A legtöbbjükkel megvan az email- és facebook kapcsolat, majd meglátjuk mennyire működik, mindenesetre egy esetleges visszatérést már sokkal könnyebb lesz elintézni, új munkákat, projekteket előkészíteni.
Figyelem! A Blog nem áll meg. Rengeteg téma és fénykép van az íróasztalfiókunkban, melyeket szeretnénk befejezni és publikálni, ezért még nem érdemes leiratkozni.
