Hanoi nem lesz benne a top 10 közt a 'Városok, ahol szívesen élnénk' listán. Az Old Quarterről a Lonely Planet ódákat zeng, hogy mennyire bájos, energikus, pörgő, élettel teli. A szükös utcák, extrém kis szélességű épületek és sokféle étterem, kocsma valóban kölcsönöznek némi bájt a városképnek, de ebben nincs sok idő elmélázni, mert aggresszíven közlekedő motorosok és autósok kerülgetik az embert centikre, lassítás nélkül, de hangosan dudálva. Kambodzsában azt gondoltam, hogy a kaotikus közlekedésnek az a csúcsa, de az ehhez képest egy könnyen megszokható morál, ahol a résztvevők figyelnek egymásra, szükség esetén lassítanak és kerülnek. Nos, itt nem így van, itt nem lassítanak és nem kerülnek, csak közvetlen életveszély elhárítása érdekében. A helyzetet remekül érzékelteti az az eset, amikor egy forgalmas, többsávos úton gyalogoltunk a széles járdán, közben a lámpák miatt torlódás alakult ki, ezért a motorosok a járdára felpattanva próbáltak előnyre szert tenni és eközben pofátlanul ledudálni azokat a gyalogosokat (köztük engem), akik merészeltek akkor a járdán gyalogolni. Engem egy kis 20 éves kis picsa dudált le, akinél szóvá tettem, hogy esetleg takarodjon vissza az útra, de nem igazán értette mi a problémám.
Az otthoni gyalogosjogok harcos képviselőinek mindenképp ajánlott ide látogatni terepszemlére. A járda mindenhol motortároló, a faltól a padkáig. Van ahol kerülgetéssel lehet köztük haladni, van ahol le kell menni az útra a fent említett körülmények közé. Azt a legalapvetőbb figyelmességet sem teszik meg, hogy hagyjanak egységesen fél méteres helyet az üzletek előtt. Ha a motor nem foglalja el teljes szélességében a járdát, akkor hol a falig van tolva, hol a padkáig, mindenféle kölcsönös megegyezés nélkül. Ha gyalogosként keresztezed egy éppen elindulni készülő motoros útját, ne gondold, hogy azt a 2mp-et megvárja, amíg elhaladsz mellette. Nagy eséllyel eléd vág, vagy közted és utastársad közt indul el kövér gázzal. Valamiért ez a kultúra igazi faszkalappá változtatta a város lakosságának túlnyomó részét.

Ennek ellenére sokat mászkáltunk és megnéztünk pár nevezetességet a környéken. Ho Chi Minh mauzóleumát csak kívülről láttuk, mert zárva volt épp, de nagyon nem hiányzott ez a nevezetesség és a katonás rend, ahogy el kellene haladni a múmia előtt.
A legszebb rész egy kisebb tó közepén található pagoda, meg az Irodalom Templomának kertje. Ezek a nyugalom szigetei ebben az élhetetlen városban.
A vietnámiakkal kapcsolatban egyébként komoly előítéleteink voltak, melyeket fentiek ellenére is revideálni vagyunk kénytelenek. Konfliktusunk nem volt, a legtöbb pofa akivel kapcsolatba kerültünk, rendes, vidám ember volt, legfeljebb kicsit simlis.
Az időjárás sem volt valami pazar. Ilyenkor teljesen borult az ég, párás a levegő és néha esik is, szóval elég szomorkás.
Kár, hogy nem tudunk sok pozitívumot mondani, mert ami jó és érdekes a városban, azt megkapjuk Kambodzsában is, a hátrányok nélkül, vagy kisebb mértékben.
Amiben nem kellett csalódnunk, az a kaja. Sok hasonlóság mutatkozik a khmer konyhával, de pár sajátosság is megjelenik.

Jártunk még egy háborús múzeumban, ahol a vietnámi nép összes jelentős háborújáról beszámolók láthatók. Természetesen erősen hangsúlyozva a sikeres hadműveletek jelentőségét és bemutatva a vietnámi katonák emberségét, ahogy pl. kulacsból vizet adnak a sérült amerikai hadifoglyoknak. Kisebb időutazás ez a múzeum, hiszen ez egy kommunista ország, annak pár ismert jellemzőjével. A múzeum előtti téren pl. egy méretes Lenin-szobor emeli intőn a karját a magasba.

Közben már éjszaka levonatoztunk Hue-be, sőt előtte voltunk egy 2 napos hajós túrán a Halong-öbölben, de ezekről majd a következő számban írunk.