Megjött az önkéntesek egyik fele, akikkel dolgom lesz. A Weltwärts nevű német szervezet tucatjával küld a világ fejletlenebb országaiba a középiskolát épphogy elhagyó 20 éveseket, mert állami szintű stratégia, hogy a fiatalok még azelőtt ismerkedjenek más országok kulturáival, mielőtt munkába állnak. Ez előnnyel jár személyes szinten is, de a német állam is jó eséllyel hozzáértő, tapasztalt polgárokból válogathat majd kapcsolattartó, diplomáciai, külkeres pozíciókba. Egy itt 4 éve élő német házaspár a helyi segítőjük (képen bal oldalt), akik az elhelyezkedés számtalan kérdésében segédkeznek. Érkezésük előtt már 2 hetes felkészülést lenyomtak Kompong Chamban, sőt előtte Németországban is.

Közülük 2 szerencsés lány kerül a kezeim közé, de mivel tartottak egy közös bejárást az összes projekt helyszínnel, amin én is részt vehettem, alkalmam volt kicsit megismerkedni a többiekkel is. Nyilván aki már eljutott ide, az megfelelően nyitott és jófej és ezt a tapasztalat is megerősíti. Elég bevállalósak, hogy eljöttek otthonról 1 évre. Az én csajaim nem is látogatnak haza, arról talán szó van, hogy a szülők majd meglátogatják őket egyszer, de ez sem biztos még.

A bejárást rögtön a Samdech Euv sulinál kezdtük, ahol az alapítvány többéves tevékenységen van már túl. A lányok nem biztos, hogy itt fognak dolgozni, mert a feladataik még tárgyalás alatt vannak, de elképzelhető, ezért egyelőre ez az ő projekt helyszínük hivatalosan. Az igazgató szerencsére ráért a reggeli időpontban, kedvesen fogadott minket és a maga lassú ázsiai stílusában elmondott pár alap információt és megmutatott néhány osztálytermet és épületet. Most még nem sok diák zsibong az udvaron és az esős idő miatt elég gyatra állapotok uralkodnak, ahogy ez a képeken is látszik.

Következő helyszínünk egy óvoda, esetleg alsós iskola nem túl messze a központtól, de vastagon a gettóban, neve New Hope. Iszonyat utakon közelítjük meg. Én akkor még Andrással mentem együtt a motorján, mert a délelőtti helyszínekre eljött ő is és egy szakaszon olyan mély és büdös pocsolyán kellett átmennünk, hogy a lábunk bokáig megmártózott egy olyan lében, ami feltehetőleg egy egész csorda marha különféle halmazállapotú ürülékéből állt a gyors szemrevételezés alapján. Amint megérkeztünk a célhoz, szappant és slagot kértünk, hogy lecsutakolhassuk a lábunkat, mielőtt egzotikus bőrbetegséget kapunk.

Az óvodában elég nagy volt egyébként az alapzaj, pedig csak többszáz gyerek beszélt vagy játszott a termekben. Az angol vagy ausztrál középkorú házaspár, akik a projektet viszik, a kölyköket folyamatosan túlkiabálva azért egész szépen el tudták mesélni, hogyan jött létre pár éve ez a projekt, hogyan adnak minimális esélyt a helyi kölyköknek a szarból való kiemelkedésre.

A projekt kezdeményezője egyébként nem is ők voltak, hanem egy 30 körüli khmer srác, aki megjárta a reménytelen nyomorból az utat nagy erőfeszítés árán odáig, hogy megtanult tisztességesen angolul, fenntartja magát a turizmusból és még arra is volt esze, hogy csináljon egy sulit a nyomortelepen, amihez megtalálta segítségül a külföldieket. Itt egy srác fog önkénteskedni, biztosan jól fogja magát érezni.

Ezzel meg is volt a délelőtti program, szétszéledtünk ebédelni, majd 2kor találkoztunk egy Peace Cafe nevű kellemes bárban, ami egy civil szervezetet is magában foglal.

Kellemes kerthelyiség a folyó túlsó oldalán. Kis könyvtáruk van, angolt tanítanak a helyieknek, khmert a külföldieknek. Egy maláj fickó viszi az üzletet, aki sok évet élt Ausztráliában, majd ide költözött. Angol tudása révén komoly előadást nyomott le az ebédtől elcsigázott, hideg gyümölcskoktélt szorongató társaságnak, mély filozófiai vizeket is megjárva morálról, jótéteményről, kölcsönösségről ésatöbbi. Az egyik német lány tanít majd angolt.

Innen ahhoz a magániskolához mentünk, ahol már korábban jártam, itt összeértek tehát az ismerettségi szálak. Épül ugye egy új suli egy másik helyszínen, ahol angol tanítás lesz, valamint egy motorszerelő műhely, ide 2 srácot várnak a csapatból. Visszamentünk a városba és ezzel a nap érdemi része el is ment. Estére azért egy közös vacsora van megbeszélve, ahol már specializálódunk, a hozzám tartozó lányokkal (Robin és Hannah) kezdem az ismerkedést, mik az elképzeléseik, preferenciáik és mit tudunk mi ajánlani. Itt azért sok a nyitott kérdés, mert amikor ők jelentkeztek és megtaláltak minket, akkor az alapítvány még egy Koh Keri projektben is érdekelt volt. A lányok érdeklődési területe kb. az antropológia, régészet, mezőgazdaság témákat fedi le nagy vonalakban, de szerencsére ilyen tevékenység Siem Reapban is bőven adódik. A részletek most nem fontosak, a lényeg, hogy néhány találkozó alatt majd szép fokozatosan kialakul a terv.
Azóta egyékbént már többször beszéltünk, és szerencsére lényegében minden felajánlott kulcsszó pozitív fogadtatásra talált, nagyjából minden érdekli őket és az alap-konkrétumok tisztázása után képesek önállóan is dolgozni. Ez ugye egy bizonytalansági faktor ilyen esetben, eléggé szór az emberek igénye e tekintetben. Van aki a gyakori konkrét utasításokat szereti, van aki azt, ha békén hagyják és huzamosabb ideig dolgozhat magában. Aki idáig elolvasta, annak elárulom, hogy a 2 lány az első képen középen található bordó, valamint türkizzöld felsőben. További képek szokás szerint a galériában.