Senkit nem lepek meg a hírrel, hogy az első hetem úgy elröppent, mint a szél. Azt hiszem, hogy a főbb szereplőkkel már sikerült találkoznom. Megismertem a két idősebb önkéntest, Ádámot és Katharinát, akik a zöld programot tanítják az iskolában, valamint a két fiatalabb német lányt, Robint és Hannát, akiknek kicsit nehezebb összefoglalni, hogy mi is pontosan a dolguk. János érezte is a zavart a rendszerben, így thai látogatását felhasználta, hogy pár napra átugorjon Siem Reapba. A 3 nap, amit itt töltött folyamatos rohangálás és találkozók és beszélgetések végtelen sora volt. Boca és én, mint hűséges fegyverhordozói kísértük mindenhova. Midegyik önkéntessel találkozott és beszélt, hogy mi hogy ment eddig, ki mit gondol. Az iskolában is jártunk, ahol így én is találkozhattam az igazgatóval, pár tanárral és néhány diákkal.

Katharináéknak már ugye a lezáráson kell gondolkozniuk, ők ezen a héten befejezik a tanítást. A 2 fiatalabb lányzónak még jó sok hónap áll a rendelkezésére. Nekik nem kisebb a feladatuk, mint hogy érdekes és időtálló kapcsolatokat építsenek ki a helyiekkel. Úgy kell tanítaniuk, hogy közben ők is tanulnak, és ráadásul a khmerekben saját kultúrájuk iránti érdeklődésüket és büszkeségüket is felébresszék. Mi sem egyszerűbb. János igyekezett megnyugtatni őket, hogy ő is tudja, hogy ez nem könnyű és hogy próbáljuk minél játékosabban és lazábban megközelíteni a kérdést. Ehhez persze most is sokat mesélt, hogy jobban értsük mi is, és a lányok is, hogy milyen ez a kultúra és a benne élő emberek. Mindennek vicces lezárása volt, amikor beültünk a vacsora után kávézni és a pincér fiúval hosszasan beszélgetett Ázsia történelméreől, a thai, khmer és vietnámi kapcsolatokról és a fiú folyamatosan nevetett, hogy a János hogy tudhat ennyi mindent.

Engem felcsigázott a feladat, hisz valójában itt arról van szó, hogy barátkozzunk a diákokkal. Arról, hogy engedjük nekik, hogy megismerjenek minket és közben reméljük, hogy mi is megismerhetjük őket.

János még szeretett volna egy egy napos kirándulást is beiktatni egy távolabbi helyre, amiről a disszertációját írja. Itteni jó barátja, Long Nary segítségét kérte, de úgy tűnt, hogy az időkorlát miatt nem tudjuk összehozni. De legalább Nary érdeklődését is sikerült felkelteni. (Naryéknál jelenik meg Boca hetente a számítógépeket karban tartani.)

Nary és a neje Phary nagyon érdekes pár egyébként. Hihetetlen, hogy mennyire sok lábon állnak és mennyire nyitottak. (Boca is írt már róluk korábban.) Ezt a fajta találékonyságot biztos hogy jó lenne megtanulni.

Vicces, hogy ez a hely mennyire meg tudja fogni az embereket. János ugye már 30 éve bukkan fel folyamatosan és imádja. Ezért is talál ki ilyen ambíciózus terveket. Katharina is mondta, hogy már most azon gondolkozik, hogy jöhetne vissza hosszabb időre. Reméljük összejön neki!