A tuktukostól való elbúcsúzást követő 24. másodpercben észrevettük, hogy a Hanoi-ba tartó járatunkat törölték. A tervezett időpont után fél órával viszont újabb járat volt megjelölve ugyanoda, ezért valami megmagyarázhatatlan optimizmustól vezéreltetve azt gondoltuk, hogy az jó lesz nekünk is. Bizonytalanul beálltunk a checkin sorba, de aztán erősödött a gyanú, hogy ezt nem kéne ennyiben letudni, nyilván nem véletlen a törlés és nem triviális, hogy a másik járaton befogadnak, csak azért, mert az nekünk is jó irány. Megkérdeztünk egy reptéri dolgozónak látszó khmert, aki persze rögtön mutatott a hanoi sorba. Esélyes volt, hogy nem értette a kérdést és mi bizonyára nem tudunk olvasni és csak azt akartuk megkérdezni, hol kell Hanoi felé sorban állni, nem azt, hogy hova álljunk a járatunk törlését követően. A Vietnam Airlines pultja, de még egy információs pult nem sok, annyi se volt a teremben. Végülis jobb választásunk tényleg nem volt, mint sorban állni, ezért ennél maradtunk és egy másik dolgozótól is megkaptuk a megerősítést, hogy nekünk az jó lesz. Jó lett. Utólag belegondolva, talán csak annyiról volt szó, hogy eredetileg volt 2 járat, de nem kell el elég jegy, hát összevonták őket.
Leperkáltuk a fejenként $25 távozási sarcot, átestünk a szokásos vizsgálatokon. Elég nagy tömeg volt ezen a kis reptéren, szóval az 1 órával korábbi kiérkezés itt sem hülyeség. Negyed órával az indulás előtt lehuppantunk a váróteremben, ahonnan már csak egy üvegajtó választott el a géptől.
Annához odajött egy fiatal ázsiai nő és arra kérte, segítsen értelmezni az kenőcse tubusának apróbetűs részét. Ő fogkrémnek gondolta, de fura íze volt. A tubusra az volt írva, hogy Propoliszos Balzsam, magyarul. Anna mondta, hogy ő egyébként magyar és szívesen elmondja, milyen hatóanyagokat tartalmaz, milyen felhasználás javasolt. Erre elég nagy nevetés tört ki, mert utastársunknak is leesett az az abszurd helyzet, hogy a Budapesten vásárolt kenőcséről a Siem Reapi reptéren pont egy magyartól érdeklődik véletlen kiválasztást követően. A nőnek nagy szerencséje volt, mert a magyaron kívül még csehül és szlovákul voltak rajta instrukciók, de e 3 népcsoport valószínű lélekszáma sem lett volna jelentős ebben a nem túl zsúfolt, távoli reptér várótermében.
A repülőgépre felszálláskor akár választhattuk volna a bangkoki gépet is. Az üvegajtón áthaladva egyből a flaszteron találtuk magunkat a sötétben és senki nem terelgette az utasokat, hogy a 3 gép közül melyikre szálljanak. Beszálláskor senki nem kérte a beszállókártyánkat. A Vietnam Airlines gépe egyébként igen kényelmes volt. Ekkora lábhelyet még sehol sem láttam. A kaja szolid, de finom volt, a repülés és leszállás hibátlan. Sok intő javaslatot olvastunk a vietnámiak lehúzósságáról, rámenősségéről, ezért nagy várakozással tekintettünk az érkezésre és próbáltunk felkészülni a városba való bejutás megpróbáltatásaira. Ehhez képest különösebb probléma nélkül megtaláltuk a megfelelő minibuszt, ami fejenként $2-ért hoz be a 35 km-re lévő város megfelelő negyedébe, a szembejövő taxisofőrök az első határozott nem után irányt változtatnak és a minibusz is a jó helyen rak ki. Késő este van, elég kihalt a város, ez is furcsa. Nagyobb életre számítottunk. Gyalog indulunk el, miután a Lonely Planet térképe alapján alapos a gyanú, hogy jó helyen vagyunk és tudjuk merre van az Old Quarter. Taxisok persze próbálnak felvenni, de ellenállunk. Aztán az egyik kicsit jobban kitart, mondja, hogy tud $15-20-ért is szobát. Sokalljuk, mondjuk $10-ért már lehet, hogy érdekel. Egy idő után eszébe jut, hogy azért olyat is tud és $2-ért hajlandó elvinni oda. Rászánjuk magunkat, megyünk jópár tömböt, ami kocsival nem sok, de gyalog azért mégse lett volna jó. A városkép is úgy alakul, hogy arra még ismeretlenül is rá lehet mondani, hogy ez már az Old Quarter lehet, mert lehet látni embereket az utcán és éttermekben. A szállás szerény, de egy éjszakára biztos jó lesz. A szobában van wifis internet, persze jó szar, mint ahogy eddig mindenhol Délkelet-Ázsiában.