Megkezdődött az önkéntes tanárok munkája a suliban. Zöld programot tanítanak, meg angolt. Utóbbira szükség is van, mert sajnos a diákok angol tudása jórészt elég alacsony, még az idősebbeké is. Üdítő kivételek azért mindig akadnak. A Zöld program ráadásul teljesen új anyag (még akkor is, ha az alapítvány a korábbi években tanított ilyet) és sok ismeretlen angol kifejezést tartalmaz. Ezeket ki is gyűjtik egy külön oldalra alaposabb sulykolás végett. És hogy a fentieket tetézzem, mindez igaz a tanárokra is. Nagy részük elég gyenge angolból, az erősebbek fordítanak nekik és hát a környezetvédelemről sincs olyan sok, triviálisnak tűnő ismereteik, mint nekünk. Ezt onnan tudjuk, hogy a diák-órák előtt 1 hetet csak a tanárokkal foglalkoztunk. Ami a pozitív oldalát illeti, érdeklődve figyelnek, sok kérdést tesznek fel, tehát van esély arra, hogy a tudatosságuk alakítható. A 2 önkéntes tanárunk, Katharina és Ádám igen önállóan dolgoznak, a közbeavatkozásomra nincs szükség, csak megfigyelő státuszban vagyok. (Ami a másik 2 önkéntest illeti, náluk fordított a helyzet: nincs konkrét feladatuk és nem is jönnek ezek gyorsan, viszony igényelnék a gyakoribb és több feladatot.)


Volt alkalmam részt venni a suli évnyitóján is, szerencsére csak passzívan, távoli megfigyelőként. A 2 tanárt persze beültették a VIP páholyba, ahonnan nem volt menekvés. Én nem éltem ezzel a lehetőséggel, így körbe tudtam nézni, fényképezni, nem kellett egy pulpituson feszengve ülnöm 2 órán keresztül, a saját általános iskolai évnyitóimat idéző környezetben.

Az új helyem egyelőre hozza az elvárásokat, kivéve, hogy a bejárat felett húzódik egy díszes légrés, amin bejönnek a szúnyogok. Egyik este egy kisebb termetű madár fogadott hazaérkezésemkor a szobában, akit nagy nehezen kitessékeltem, másnap pedig a képen látható pók. A képen illusztrációként egy konnektor-aljzat is látható, mely egy képen szerepelt a pókkal, csak kicsit távolabb, ezért egymás mellé szerkesztettem őket, de a méreteken nem módosítottam. Ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ezért gyorsan el tudtunk köszönni egymástól: közeledtemre a nyitott ajtón távozott elképesztő sebességgel. Ilyenkor még a cuccaimat is át kell nézni, nem húzódott-e meg valami másik ragadozó köztük, szóval ez elég frusztráló, így másnap szóltam a tulajnak, hogy kéne tenni valamit. Nem ragaszkodtam pontosan leszabott szúnyoghálóhoz, inkább a gyors megoldást preferáltam. Felőlem akár egy guriga papírral és celluxszal is lefedhetik. Másnapra ígért megoldást, ami végülis csak harmadnapra érkezett meg, viszont korrekt szúnyoghálót raktak fel, nem vacakoltak átmeneti megoldással. Beléptem tehát a hely elégedett ügyfeleinek sorába.
A hely továbbra is nagyon kellemes, éjszakánként nem dudálás és forgalom hallatszik, hanem gekkók, békák kvartyogása, kakaskukorékolás, ami még így is jobb választás. A család nagyon kedves, csak az utca van rettenetes állapotban; kb. 200m-t kell megtenni igen buckás, köves úton, ami az idő nagy részében fele részben pocsolyákkal fedett. Ez különösen az esti hazabringázáskor kihívás.
 

Ma átköltöztem egy korrekt kis helyre. Nem az a hely, amit már jóval korábban kinéztem, mert időközben arra jöttem rá, hogy túl messze van a központtól, mégha a sulihoz közel is van. Ez a hely jó helyen van, csendes, szép kertes és a tulajdonos család is rendes. $100/hó, viszont benne van az áram és ivóvíz is, ami jelentős spórolás, ha belegondolunk, hogy naponta $1 biztosan elmegy palackos vízre. 2 irányba is van ablaka, ami a kereszthuzathoz kell. A korábbi szállásomon még meg is penészedett pár póló, ítt remélhetőleg nem fog. Több ismerős önkéntes is itt lakik, van egy jó kis kerti konyha helység, szóval lesz társaság és közös esti program akkor is, ha épp nem egy étteremben töltjük el. Ma közös főzést tervezünk.
A bőröndöm átjuttatásához viszont tuk-tukot kellett fogadnom. $2-ért vállalta egy ismerős tuktukosa. Jobb lett volna 1-ért, de időre hozott, vitt, hát megkapta.
Nemrég megjött Ádám Magyarországról, aki szintén a suliban fog tanítani. Holnap már el is kezdik a munkát, a helyi tanárokat fogják kiképezni a zöld program tanítására. Első körben valószínűleg csak ismerkedés lesz. Sajnos az 1. alkalmon nem is tudok részt venni, mert a csajokkal megyek az Apsarába (Angkor műemlékvédelmi hivatal) egy találkozóra, hogy egy antropológia projekthez anyagokat kapjunk meg és esetleg bekapcsolódjunk meglévő kutatásokba.

A nap túlnyomó részében erős napsütés várható, melyet átmenetileg, itt-ott felhők zavarhatnak meg. Május és október közt záporeső előfordulhat. A pollenszennyezés nem jelentős. Ne öltözzünk rétegesen.

Nem sok munkájuk lehet a kambodzsai meteorológusoknak. Ezt az időjárás-jelentést nagyjából minden nap le lehetne adni, szinte mindig betalál. Amikor ide érkeztem, volt egy tippem arra, hogy talán az állandó izzadást és meleggel küzdést majd idővel megszokom. Kevésbé lesz zavaró, kevésbé fogok izzadni mint egy ló. Az előbbi teljesült, utóbbi nem. Ha az ember közelében nincs működő ventillátor, vagy valami csoda folytán nem támad fel a szél, akkor álló helyzetben különösebb erőfeszítés nélkül spontán izzadás következik. Lehet az ember egy hűsnek gondolt szobában, vagy egy minden lehetséges irányban nyitott árnyékos helyen, a diagnózis azonos. Viszont egy hónap után már nem zavaró. Ennek oka az lehet, hogy a büdösséget okozó anyagmennyiség valószínűleg adott, a folyamatos izzadással ez erősen felhígul, tehát ha az ember úrrá tud lenni az izzadság fizikai diszkomfortján, akkor legalább a büdösséggel nincs probléma. Reggel és este és napközbeni hazaérkezéskor mindig zuhanyzom, de az átmeneti hűsítő hatáson kívül nincs sok hatása. Persze a szobában mennie kell a ventillátornak, hogy a fürdőből kilépve az ember legalább átmenetileg száraz, nem közvetlenül napsütötte helyen érezhesse magát. Melegvizes csap van a zuhanyzóban, de még sosem próbáltam ki és elképzelni sem tudom, kinek lehet rá szüksége.
Tudományoshoz közelítő időjárás-jelentést csak a gépem egyik programjában látok, ami időnként kiírja az aktuális hőmérsékletet, piktogrammal jelzi az ég állapotát és a szubjektív hőérzetet is kifejezi a Celsius skálán. A hőmérő 30 fok körül szokott mutatni, a szubjektív érték 40 körüli, valszeg az igen magas páratartalomnak köszönhetően. A tavaly decemberi emlékeim alapján nem sok javulásra számítok.

Ilyen mostoha körülmények közt nem könnyű a távmunkás élete. Napközben a lehetőségekhez mérten hűs helyre van szüksége, ahol bármikor kielégítheti étel- és italigényét. Erre a célra most épp a már korábban említett Peace Cafe-t tudom ajánlani, ahol még a wifi is elég stabil (nem úgy mint a rendes szállásomon). Nem a legolcsóbb, de talán a legjobb.

Ádám is épp szolgálatba helyezi magát

Egy átlagos ebéd alatt, ha siet az ember, kb. 3-4 csapat gyerek árus szokott megjelenni az asztalnál. Valami érthetetlen oknál fogva mindegyik pont ugyanazt a 3 könyvet, csomag képeslapot és tök ugyanazt a karkötő szettet árulja. Tényleg nincs kivétel. A procedúra is minden esetben azonos. 2x-3x próbálkoznak az eladással, egy nagyobb beszél, felvillantja a portékát, a kisebbek csak kísérők. Megkérdezi, honnan jöttél, de a válasz nem igazán érdekli őket, meg se hallgatják, továbbállnak. Az okosabbja még odaveti, hogy a fővárosa Budapest.
A karkötőkből 10-et is adnak egy dollárért, nem is néznek ki rosszul, de ha vennék is, nem úsznám meg a következőt, aki 2 perc múlva jön. Szerencsére még nem láttam turistát tőlük venni, szerintem már mindegyik olvasta az útikönyvekben vagy hallotta tanácsként, hogy ne vásároljon és ezzel tartsa fent ezt a rossz rendszert. Gyerekeknek és főleg ennyinek nem kell árulnia egész nap, ahelyett, hogy fociznának. Persze, nagy a szegénység, de azért nem annyira, hogy kajára is meghívassák magukat egy étteremben, márpedig némelyik ezzel is próbálkozik. Még rosszabbak azok, akik este, karjukban egy kábult csecsemővel koldulnak. Annak már a fejlődését is veszélyezteti.
Mivel sok civil szervezet működik a városban, aminek nagy része a gyerekek segítésére szakosodik, bárki segíthet rajtuk keresztül és biztos lehet benne, hogy a pénze jó helyre kerül. Persze a szervezetek közt is akarnak szélhámosok, de a közösség hamar kiveti magából őket, sőt, meta-szervezetek alakulnak, akik folyamatosan monitorozzák, kik mit csinálnak és egyfajta minősítő rendszerben ajánlják az adományozók figyelmébe a megbízhatóakat.
Természetesen az utcán is folyton odajönnek a kölykök. Annyira kialakult bennem ez a reflex, hogy múlkor amikor egy puccos hotelben egy kiállítás megnyitó fogadáson voltam jórészt nyugatiak közt, a helyben rohangáló gyerekcsapat láttán beugrottak ezek a reflexek és szinte szabadkoztam, hogy nem veszek semmit. Pedig azok jól öltözött helyi csemeték voltak és csak egymást üldözték a szobrok és koktélokat kínáló pincérek közt. Egész furcsa esemény volt ez a megnyitó, egy kis nyugati sziget, minden kellékkel, drága italokkal, erős légkondival, kerti szökőkúttal. Nyilvános és ingyenes volt, meg még érdekes is, kár lett volna kihagyni.

Este összeverődtünk a Peace Cafe-ban, arra számítva, hogy néhány sör elfogyasztása után a karaoke franchise rendszer szabályait követve vetkőzünk ki emberi méltóságunkból. Ehelyett felvonultunk az emeletre, körbeálltunk és egy középkorú svájci énektanár hölgy jelent meg és rögtön átvette a vezető szerepet. Először csak trallaláztatott minket, majd jöttek a dalok. Sajnos sör épp nem volt a közelben, de ehhez képest egész hamar belejöttünk és megtaláltuk a személyiségünkhöz leginkább passzoló részvételi arányt. Úgy tudnám összefoglalni, hogy érdekes élmény volt szülinapon részt venni ilyen eseményen kb. 20 év után.

András, Eszti és Laci (Andrásék projektjétől) igencsak kitettek magukért, egyrészt egy korrekt kis helyi borral ajándékoztak meg, valamint mintha csak megérezték volna előre, hogy szerény magyar csapatunk jelenléte miatt érdeklődés mutatkozik majd a magyar népdalok iránt is, előkapták az alkalomra kinyomtatott Halász Judit: Boldog Születésnapot című számának szövegét és hárman részemre és mindannyiunk nagy örömére elénekelték. Ekkor már női bugyik nem maradtak szárazon.

Időközben befutott Isten jókívánsága is a pulton lévő naptárra

Itt aztán egy idő után bezárt a bazár és egy közeli helyre mentünk át, amit még nem ismertem, de jó, hogy most már ismerem, mert szerdánként minden ital és étel (kis adagok) $1-ba kerül. Az étlap igen igényes, hosszúkás vastag kartonlap, felsorolja az összes elérhető tétel becsülettel, mellette a jobb oldalon végig $1 szerepel. Legurítottunk pár koktél és dumálgattunk, majd innen is tovább állt tovább morzsolódott csapatunk, ami ekkor már csak Andrásból, Esztiből és a 2 szárnyaim alá tartozó fiatal német lányból állt. A többieknek másnap korán kellett kelni, én viszont mint a csajok főnöke, engedélyeztem némi lazaságot és ezúttal nem ragaszkodtam ahhoz, hogy a napfelkeltét egy templom tövében töltsék el.

A központ egyik emeletes kocsmájánál kötöttünk ki és billiárdoztunk. Német-magyar rangadót nyomtunk le, aminek eredményeként a csajok viszonylag sima játékban lenyomtak minket (2-0). Aztán csatlakozott a kedves khmer pincércsaj is, így a végén tudtunk szépíteni, de igazából nem saját erőből.

16 éves csajok szoktak úgy bloggolni, hogy "Na, ma sem történt semmi érdekes", itt most nem ez a helyzet, de túl sok fontos mégsem esett.

Megkaptam a banktól a pénzfelvevős kártyámat, amivel valszeg semmi mást nem tudok majd csinálni, mint ami a nevéből következik, de még az a meglepetés is érhet, hogy fizethetek vele boltban. Mivel házszámokat nem tartanak nyilván valamilyen okból - rejtély, hogy eddig hogy úszták meg, de lehet, hogy a 21. századot már kibekkelik nélküle - az nem játszik, hogy postán kiküldik. Azért nagyon messzire nem kell érte menni, kb 2 perc bicajjal.
A szokásos csaj fogad, már ismer, nem kell igazolnom magam, veszi is elő a papírokat. Most is aláírok vagy hatot. Kibontja a borítékot, amiben a PIN kódom van. Ezen kicsit meglepődök, úgy tudom azt az ügyfél szokta otthon, teljes magányban. Rámutat, hogy ez a PIN kódom, amit majd az első ATM használatkor meg kell változtatnom. Na jó, ez utóbbi követelménnyel némileg menti a helyzetet. Teljes értékű ügyféllé váltam.

Esténként enni erre az olcsó kifőzde sorra szoktam menni egyedül, de van amikor a társasággal is. Itt vagy 5 család verseng a vásárlók kegyeiért néha zavaró képi- és hanghatásokkal. Közülük a legkedvesebb a középső társaság, fiatal apa pincérkedik, anya hátul főz, tinédzser-forma lány a marketinges. 2 alkalom után már kedvesen integetnek, amikor arra járok és hasonló hálával búcsúztatnak. Amikor nem hozzájuk megyek, hanem egy mellette lévőbe, önironikusan sajnálkoznak, de kitartóan mosolyognak, mint akik értik a szándékaimat, hogy próbáljunk ki mást, adjunk esélyt a többieknek is, de ott van a szemükben az elvárás, hogy holnap azért csak menjek hozzájuk. Amúgy minőségben nem nagyon látok különbséget a kajában és az árak is tökéletesen egyezőnek tűnnek, így a döntés a humán-faktoron múlik. Sajnos csak 5 felé szoktak kinyitni, így az ebédet nem náluk költöm el, de olyan már volt, hogy 4kor odaálltam és a kedvemért felállították a sátrat és belefogtak a műszakba.

Holnap (azaz inkább ma) este nagy karaokés buli lesz az önkéntes társaságban (nem nekem szervezték). Már a megismerkedésünk napján a vezető csajszi invitált, hogy szoktak ilyet tartani szerdánként és jöjjek csak, a mély hangom jól fog jönni... Hát, mondtam, hogy nagyon sok sört kéne ahhoz invesztálni, hogy ez bekövetkezzen, de azért elnézek.

Tegnap könyvtárban voltunk a csajokkal. János ajánlott pár felhajtandó könyvet amivel elkezdhetik a felkészülést antropológia témában. Van a közelben egy amerikaiak által alapított könyvtár, meg számos könyvesbolt is. Előtte azért lecsekkoltam egyedül, megvan-e amit keresünk, bár még online katalógusuk is van. A kiírás szerint bárki számára nyitott és ingyenes az intézmény. Annyi csak a hátránya, hogy nem lehet kivinni a könyveket, csak helyben olvasni, de mivel elég közel van, ez nem lesz probléma. Pár könyvet még levettem a polcról, amit témába illőnek találtam, ezek címét is szorgosan felírták. Innen már önálló munka, most van pár napjuk, hogy a kötelező 2 könyvet elolvassák és szorgalmi feladatként belelapozzanak a többibe is.

Emellett Világörökség témában egy CD-nyi digitális tartalmat is csúsztattam nekik egy pendrive-on, úgyhogy az eddigi látszólagos tematikus vákuum megszűnni látszik, van mit tanulmányozni.

Közben megérkezett a városba Katharina is, aki egy 28 éves német lány és a suliban fog tanítani környezettudatos zöld programot. Pár beszélgetésen már túl vagyunk, úgy érzem nem lesz sok gond vele se, elég tájékozott sok területen, a környezetvédelem a szakterülete is és nem kell küzdeni nála sem sztereotíp nyugati mentalitással. Tanártársa, Ádám 20-án érkezik, így lesz teljes a csapat.

Európában szokatlan, nem kapható gyümölcs a Dragon Fruit. A tavalyi utazásunk során találkoztunk vele és nagyon megtetszett a bizarr kinézete, színei. Mint nemrég megtudtam, egy kaktusz gyümölcse és hivatalos magyar neve kaktuszgyümölcs. Valszeg nem hoz bő termést, mert elég drága, $1/db áron lehet hozzájutni. 3 féle kiszerelésben kapható, ahogy a képen is látszik (rákattintva további találatok jönnek fel), nekem a 2 nagyobbhoz volt szerencsém, bár ízben nem sikerült különbséget felfedeznem, mivel elég enyhe, szinte víz ízű. A külső héj és a gyümölcshús között szőrös réteg van, mint a kiwi héja. Állaga barackszerű, nagyon könnyen szeletelhető. A magok lenmagszerűek, nincsenek útban.

Megjött az önkéntesek egyik fele, akikkel dolgom lesz. A Weltwärts nevű német szervezet tucatjával küld a világ fejletlenebb országaiba a középiskolát épphogy elhagyó 20 éveseket, mert állami szintű stratégia, hogy a fiatalok még azelőtt ismerkedjenek más országok kulturáival, mielőtt munkába állnak. Ez előnnyel jár személyes szinten is, de a német állam is jó eséllyel hozzáértő, tapasztalt polgárokból válogathat majd kapcsolattartó, diplomáciai, külkeres pozíciókba. Egy itt 4 éve élő német házaspár a helyi segítőjük (képen bal oldalt), akik az elhelyezkedés számtalan kérdésében segédkeznek. Érkezésük előtt már 2 hetes felkészülést lenyomtak Kompong Chamban, sőt előtte Németországban is.

Közülük 2 szerencsés lány kerül a kezeim közé, de mivel tartottak egy közös bejárást az összes projekt helyszínnel, amin én is részt vehettem, alkalmam volt kicsit megismerkedni a többiekkel is. Nyilván aki már eljutott ide, az megfelelően nyitott és jófej és ezt a tapasztalat is megerősíti. Elég bevállalósak, hogy eljöttek otthonról 1 évre. Az én csajaim nem is látogatnak haza, arról talán szó van, hogy a szülők majd meglátogatják őket egyszer, de ez sem biztos még.

A bejárást rögtön a Samdech Euv sulinál kezdtük, ahol az alapítvány többéves tevékenységen van már túl. A lányok nem biztos, hogy itt fognak dolgozni, mert a feladataik még tárgyalás alatt vannak, de elképzelhető, ezért egyelőre ez az ő projekt helyszínük hivatalosan. Az igazgató szerencsére ráért a reggeli időpontban, kedvesen fogadott minket és a maga lassú ázsiai stílusában elmondott pár alap információt és megmutatott néhány osztálytermet és épületet. Most még nem sok diák zsibong az udvaron és az esős idő miatt elég gyatra állapotok uralkodnak, ahogy ez a képeken is látszik.

Következő helyszínünk egy óvoda, esetleg alsós iskola nem túl messze a központtól, de vastagon a gettóban, neve New Hope. Iszonyat utakon közelítjük meg. Én akkor még Andrással mentem együtt a motorján, mert a délelőtti helyszínekre eljött ő is és egy szakaszon olyan mély és büdös pocsolyán kellett átmennünk, hogy a lábunk bokáig megmártózott egy olyan lében, ami feltehetőleg egy egész csorda marha különféle halmazállapotú ürülékéből állt a gyors szemrevételezés alapján. Amint megérkeztünk a célhoz, szappant és slagot kértünk, hogy lecsutakolhassuk a lábunkat, mielőtt egzotikus bőrbetegséget kapunk.

Az óvodában elég nagy volt egyébként az alapzaj, pedig csak többszáz gyerek beszélt vagy játszott a termekben. Az angol vagy ausztrál középkorú házaspár, akik a projektet viszik, a kölyköket folyamatosan túlkiabálva azért egész szépen el tudták mesélni, hogyan jött létre pár éve ez a projekt, hogyan adnak minimális esélyt a helyi kölyköknek a szarból való kiemelkedésre.

A projekt kezdeményezője egyébként nem is ők voltak, hanem egy 30 körüli khmer srác, aki megjárta a reménytelen nyomorból az utat nagy erőfeszítés árán odáig, hogy megtanult tisztességesen angolul, fenntartja magát a turizmusból és még arra is volt esze, hogy csináljon egy sulit a nyomortelepen, amihez megtalálta segítségül a külföldieket. Itt egy srác fog önkénteskedni, biztosan jól fogja magát érezni.

Ezzel meg is volt a délelőtti program, szétszéledtünk ebédelni, majd 2kor találkoztunk egy Peace Cafe nevű kellemes bárban, ami egy civil szervezetet is magában foglal.

Kellemes kerthelyiség a folyó túlsó oldalán. Kis könyvtáruk van, angolt tanítanak a helyieknek, khmert a külföldieknek. Egy maláj fickó viszi az üzletet, aki sok évet élt Ausztráliában, majd ide költözött. Angol tudása révén komoly előadást nyomott le az ebédtől elcsigázott, hideg gyümölcskoktélt szorongató társaságnak, mély filozófiai vizeket is megjárva morálról, jótéteményről, kölcsönösségről ésatöbbi. Az egyik német lány tanít majd angolt.

Innen ahhoz a magániskolához mentünk, ahol már korábban jártam, itt összeértek tehát az ismerettségi szálak. Épül ugye egy új suli egy másik helyszínen, ahol angol tanítás lesz, valamint egy motorszerelő műhely, ide 2 srácot várnak a csapatból. Visszamentünk a városba és ezzel a nap érdemi része el is ment. Estére azért egy közös vacsora van megbeszélve, ahol már specializálódunk, a hozzám tartozó lányokkal (Robin és Hannah) kezdem az ismerkedést, mik az elképzeléseik, preferenciáik és mit tudunk mi ajánlani. Itt azért sok a nyitott kérdés, mert amikor ők jelentkeztek és megtaláltak minket, akkor az alapítvány még egy Koh Keri projektben is érdekelt volt. A lányok érdeklődési területe kb. az antropológia, régészet, mezőgazdaság témákat fedi le nagy vonalakban, de szerencsére ilyen tevékenység Siem Reapban is bőven adódik. A részletek most nem fontosak, a lényeg, hogy néhány találkozó alatt majd szép fokozatosan kialakul a terv.
Azóta egyékbént már többször beszéltünk, és szerencsére lényegében minden felajánlott kulcsszó pozitív fogadtatásra talált, nagyjából minden érdekli őket és az alap-konkrétumok tisztázása után képesek önállóan is dolgozni. Ez ugye egy bizonytalansági faktor ilyen esetben, eléggé szór az emberek igénye e tekintetben. Van aki a gyakori konkrét utasításokat szereti, van aki azt, ha békén hagyják és huzamosabb ideig dolgozhat magában. Aki idáig elolvasta, annak elárulom, hogy a 2 lány az első képen középen található bordó, valamint türkizzöld felsőben. További képek szokás szerint a galériában.