Ma abban a suliban jártam (ejtsd: Szamdeh Öv) ahol az önkénteseim fognak tevékenykedni. Találkoztam az igazgatóval, akit sajátosan kambodzsai módon kellett becserkészni. Először emailben jelentkeztem megérkezésem után, arra nem történt semmi. Aztán most hétfőn az önkéntesek 1. csoportja már meg is szeretné nézni a sulit, tehát sürgőssé vált vele az egyeztetés, gondoltam felhívom, de aztán épp kapóra jött, hogy András ki tudott vinni tegnap és akkor helyben kerestem, mintegy meglepetésszerűen. Akkor ott nem találtam, de megtudtam, hogy ma reggel 9-től bent lesz, tehát szorul a hurok.

Elég messze van a mostani szállásomtól a suli, kb. 3-4 km-t kell letekerni. Ezzel a fapados bringával kicsit tovább tart a szokásosnál, meg a forgalomra is jobban kell figyelni. Így legalább fél óra az út. Hogy ne menjek potyára, reggel indulás előtt azért felhívtam és megerősítette, hogy bent lesz 9 és 10 közt.

Azt Jánostól már korábban tudtam, hogy egy fiatal emberről van szó. A khmerek többsége alacsony és vékony, mégis meglepő volt, hogy egy európai skálán mérve látszatra 18 éves srác fogad a puritán irodájában. Leültet, kicsit szocializálódunk. Még kér 5 percet, amit rendesen kihasznál, komótosan rendezgeti a papírjait, veszi elő az alapítvánnyal kapcsolatosakat, kinyitja a határidőnaplóját, stb.

Az aktuális teendőkön hamar túl vagyunk. Látszólag ráér, mert sokat beszélgetünk, elkalandozunk mindenfelé. Igen értelmes fickó, nagyra értékeli az európai szervezetek jelenlétét, tudja mit kaphat az országa tőlük, meg tudja azt is (sok honfitársához hasonlóan), hogy az oktatás gyors fejlesztése az egyetlen kiút. Azt mondja még, hogy a telekommunikáció jelenlegi szintje óriási lehetőség számukra, ez gyorsítja majd az oktatást.

A Gépterem (pár gép most a tanároknál van a szünidő alatt).
Balra: igazgató, jobbra: matektanár

Ahogy bontjuk le az előítéletekből fakadó falakat, már meg merem kérdezni, tud-e a közelben hosszabb távra szállást csendes körülmények közt, internettel (mert az nekem állandóan kell az otthoni melókhoz). Mondja, hogy igen, majd mutat egyet, de azt nem hittem volna, hogy rögtön azután, hogy végzünk a sulinál, beültet a kocsijába és meg is nézünk egy helyet. Bíztató, szép hely (következő képen) a 6-os út mellett, havi $80 + pár $ rezsivel kell számolni vízért, villanyért. 1 szoba duplaággyal, fürdő, kis konyha. Udvaron sok növény. Internet drótosan lehetséges, de kiderül, nem valami gyors, mégha olcsó is. Helyette ajánl a diri 3G mobilnetet, ami van a városban szépen, modemet sem kell vennem, majd az ővét kölcsönadja, elég ha a keretet feltöltöm. Amúgy meg ha az se lenne elég, használjam nyugodtan a suli géptermét, majd másoltat kulcsot az ajtóhoz.

Hát eddig már szuperül alakul a nap. Hazafelé beugrok a bankba leadni a kért igazolványképeket amik a bangkártya kiállításához kellenek. Aztán ha már ebédidő, elgurulok az Old Market felé egy újabb ismeretlen vendéglőbe bedobni pár tavaszi tekercset.

Vettem a piacon Dragon Fruitot (Sárkány gyümölcs), ami bizarr kinézetű és egy kaktusz gyümölcse, erről majd holnap írok. Hazaérkezésem pillanatában elered az eső.

Használt városi kerékpár, műszakilag megfelelő állapotban. Megnyerő rózsaszín fényezés, praktikus kosár a kormányon, stabil kitámasztó rendszer. Ára $20.

A hátsó kerék lapos volt, de a szelepet cserélték 1000 rielért (50Ft) a következő sarkon és fel is fújták. Motor- és bicajszerelő putri sűrűn van az utak mentén.

Érdeklődtem a szállásomnál, hogy hol tárolhatnám biztonságosan. A tulaj magabiztosan mosolygott és azt mondta, a bejáratnál nyugodtan, tőle nem fognak lopni. Lehet, hogy valami keményvonalas gengszter van a visszahúzódó ábrázat mögött.

A fél éves kint tartózkodásomra szállásra kapott és saját megélhetésemet biztosító pénz egy helyi hivatalnok 5 évi legális jövedelmét teszi ki, ezért célszerűnek látszik ezt a pénzt nem az övtáskában hordani ez idő alatt.

Szerencsére van a városban olyan bank, ahol jöttmentek is nyithatnak számlát, ehhez mindössze egy útlevél és kb 1 óra várakozás kell.
Nem különösebben érzékenyek az ügyfél magánszférájára. Az ügyfélfogadás számlanyitáshoz és az ezzel járó pénz befizetéséhez egy sima asztalsoron történik, de ha a szükség úgy hozza, ketten is szoronganak egy asztalnál. Kissé feszengő dolog átadni $2000-t a bankos csajnak úgy, mint ahogy a kiló banánért az 1-et a piacon. Ami viszont jó hír, hogy korábbi ismereteimmel ellentétben gond nélkül bevették a 2000 előtti százdolláros bankókat. Az a hír járja, hogy erre kényesek, régi bankjegyeket nem fogadnak el. Ilyet tavaly Bangkokban tapasztaltunk és Kambodzsára is írták az útikönyvek. Rutinosan a régieket a banknak szánt csomagba tettem, mert az még nem tisztázott, hogy a hotelesek és más szolgáltatók mennyire háklisak erre, így a nálam lévő pénzzel már nem lesz gond, azok mind frissek. $50 alatt nem nézegetik nagyon a papírt, de a nagy címletektől nehéz szabadulni.

A minap egy helyi magániskolában jártam pár kilométerre innen a város peremén, ami már minden tekintetben falu. Egy lelkes khmer fiatal pár tartja fent kis pénzből. A férj kőrestaurátor, a feleség könyvelő és az évek során képesek voltak az átlag szegénységből kiemelkedni. Magániskolát üzemeltetni egy ilyen szegény országban nem tűnik működőképes üzleti modellnek, de ők a kis pénzből kihozták a legtöbbet.

Havi $5 a tandíj, amit ha nehezen is, de a szülők áldozni tudnak a különórákra (jellemzően angol, számítógépes alapismeretek), aminek felét a tanár kapja, másik fele az üzemeltetőké. A 400 diákból kb. 50, aki végképp nem tudná előteremteni a tandíjat, ingyen tanul.

Profitot nem nagyon termel, de fenntartja magát a rendszer, sőt, már készül egy másik telken egy újabb projekt, ahol angol tanítás mellett lesz varrás-oktatás és motorszerelő-képzés is. Ez utóbbihoz egy német szervezet is csatlakozott és onnan várhatók majd önkéntes európai tanárok, de bárkit szívesen látnak.

Tegnap este egy jó kis sörözés után már éjfél után indultam haza a legnépszerűbb kocsmáknak és mulatóknak helyt adó Old Market területről. Innen mindössze 200m-t kellett hazáig megtennem szalonspicces állapotban. A kocsmák jelentős része bezárt 10 felé, talán a délutáni nagy esők miatt otthon maradó vendégek híján és a tuktukosok sem nyaggatnak.

Ma sétáltam a városban. Egy bankban akartam számlát nyitni, hogy a sok kp ami nálam van, biztonságosabb helyen legyen. Ez most még nem sikerült, mert kéne állandó lakcím, aminek hiányában egy munkaszerződés is megteszi majd.

Közben szépen eleredt az eső és azt hiszem, egy rövid ideig olyan intenzitással esett, amilyet még életemben nem láttam. Enyhébb esetben a helyiek nem esnek kétségbe, sőt mosolygós turisták is határozott léptekkel haladnak előre esőkabát nélkül és élvezik az esőt, ami egyébként cseppet sem hűsít.

A napokban egyáltalán nem úgy tűnt, hogy esős évszak lenne és a többiek is arról számoltak be, hogy idén rendhagyó módon egyhe az esőzés.

Érdekes módon az időeltolódási probléma harmadnap jelentkezett. Azt hittem, azzal, hogy nem estem össze a leszállást követően, sőt, aznap este még buliztunk is és másnap sem volt bajom, megúszom ezt a jetlag dolgot.

Következő nap aztán lényegében nem csináltam semmit, csak döglöttem a szobámban. Azt nem adom írásba, hány órát aludtam kisebb megszakításokkal, mert ettől kisebb dolgok miatt is kipattant már fegyveres konfliktus a környéken. Mindenesetre tegnap csak annyi hivatalos dolgom volt, hogy elfáradjak egy közeli étterembe vacsorázni Markusszal és feleségével, Elkével, amit András volt kedves megszervezni. Ők annak a német alapítványnak az emberei, akik tucatnyi német önkéntest menedzselnek, készítenek fel az itteni viszonyokra, helyeznek el szállásokon. Közülük 2 szerencsés fog a szárnyaim alá kerülni és az Alapítvány által kijelölt úton tevékenykedni 1 évig. Ők a tervek szerint Világörökséggel kapcsolatos témában merülnek el. Ehhez mi komoly háttéranyagot tudunk biztosítani, de meghallgatjuk az ő elképzeléseiket is és kialakítunk egy közös programot. Mivel még nem találkoztunk velük és nem sokat tudunk a felkészítésükről, itt még lehetnek meglepetések. Nem tudjuk, mennyire konkrét tervekkel és elképzelésekkel érkeznek.

Feltöltöttem a Skype keretemet 10 euróval. Sajnos otthon a szülők gépén nem sikerült maradéktalanul mindent belőni és a skype a problémás részek közé tartozik. Itt a szálláson végülis átmenetinek bizonyultak a szakadások, nem panaszkodom. Az ágyamban kényelmesen elhelyezkedve is megfelelő térerő van.
A skype fizetős részére tehát azért neveztem be, hogy vezetékes és mobil számokat is tudjak róla hívni. Erről érintőlegesen hallottam már korábban, de kellemes meglepetésként ért, hogy otthoni vezetékes számokat tudok hívni percenként 4Ft-ért. A mobil drágább, közelit az 50-hez, de ha fontos, kibírható. A kérdés már csak az volt, mennyire stabil a kapcsolat, mert a skype-ról eddig az volt a tapasztalatom, hogy amíg játékszernek tekintjük, elmegy, de komoly munkára nem alkalmas, mert hajlamos belassulni, szakadozni. Nos, itt ez nem jelentkezett, anyuval 25 percig tudtam beszélni tisztán, minden probléma nélkül. Nem rossz eredmény egy ilyen távoli, fejletlennek mondott országból. A következő próbálkozás Benővel (4) való bájcsevegés lesz webkamerás kiegészítéssel (ez mindkét oldalon biztosított), itt nagy sikerre számítok.

Kis csapatunk kituktukozott az angkori romokhoz, hogy ott egy bevezetés alatt álló, jelenleg ingyenes szolgáltatást vegyen igénybe, az Angkor Thom városfal körüli csónakázást. Nekem nem volt belépőm, mert erre az akcióra nem fizettem volna ki az egy napos 20 dolláros belépőt, de kéznél volt András éves kártyája és mivel ő a képen, én meg jelen pillanatban borostásak vagyunk, különösebb fennakadás nélkül jutottunk túl az ellenőrzésen. Egyébként azt mondják, ha csak az étteremhez megyünk, akkor nem is kell belépő, elég erre hivatkozni.

A további és eddigi fotóknak nyitottam egy galériát, amit majd folyamatosan bővítek. Idő hiányában elképzelhető, hogy olyan strukturálatlan marad, mint mostani állapotában.

Ott tartottam, hogy lábamat lógatva vártam a csatlakozó gépet a BKK reptér várójában, kb így:

A gépre szálláshoz buszra szálltunk, ami kivitt jó kilométerre a flaszteron. Már azt hittem, nem is lesz repülő, megint busszal jutok el a határhoz. De még ott álltak sorban a baszomnagy gépek, kettő közé bekanyarodott a busz, ott állt egy kisebb, légcsavaros gép. Viccesen nézett ki egyedi mintázata alapján, valamint nem tűnt repülésre képesnek, de nyilván csak a nagy gépekhez vagyok szokva. 2+2 üléssor, kb. 50%-ban kihasználva.

A kaja egységcsomag elfogyasztása és a belépéshez szükséges 3 papír kitöltése épp teljesíthető az 55 perces út alatt. Rutinos vagyok, gyorsan végzek, elsőként szállok le a gépről a betonra 5 lépcsőfok közbeiktatásával, mikor az utasok jó része még fent ül a gépen és körmöl.

Thaiföldön tényleg Bhumibol van a kerítés.